Ez életem első stoppos kalandja -  életreszóló élmény. Mivel nagy divatja van és rengeteg ismerősöm mesélte stoppos kalandjait Csehországon és Lengyelországon belül, így úgy döntöttünk mi is, hogy kipróbáljuk. 

Az előzmények: Couchsurfing-et sem próbáltam még előtte. Mondjuk nem teljesen igaz a couchsurfing a mostani szituációmra, mert kint létem alatt megismertem Michalt, a lengyel srácot, aki előző évben kint tanult a szobatársammal. Kedvesen felajánlotta, hogy van egy üres szobájuk a külvárosi lakásukban, úgyhogy ha gondoljuk irány Krakkó! Én a szobatársammal terveztem az utat, de sajnos nem tudott eljönni, viszont még nem voltam Krakkóban, így mindenképpen el akartam menni. Egyedül vágtam neki az útnak. Odafele vonattal mentem Česky Těsin-ig, a cseh határig. A  vonat 30 perces késéssel indult. Viszont az állomáson megismerkedtem egy lengyel lánnyal, aki éppen hazafelé igyekezett pár napra és ő is Krakkóba tartott. Ennek örültem, nem kellett egyedül utaznom. 

Česky Těsinnél gyalog keltünk át a határon, egy kis hídon és már ott is volt, láss csodát!!!! Polsky Cieszyn! Mik vannak! :-) No igen! Itt meg kellett találni valami kis eldugott buszmegállót, ahonnan mennek a buszok Krakkóba. Ez volt a legolcsóbb megoldás! Ez nem volt egyszerű művelet! Mivel a határ másik felén már nem beszélnek csehül, így hiába beszéltem az ott lakókhoz. Az idősek, csak azt mondogatták, hogy dálekó, dálekó (Messze). Mondom szuper! De merre??? :-) A lengyel csaj, iszonyat szégyenlős volt kérdezősködni. Én meg mérges, hogy könyörgöm az anyanyelve!!! Én meg itt szerencsétlenkedek, angolul, csehül, oroszul! :-) Vicces volt! Végül megtaláltam. A buszsofőr nagyon nagy forma volt. Még diák kedvezményt is adott. Potom összegért tettem meg a 4 és fél órás utat, ami 5 lett. Így értem épségben Krakkóba. Ahol az első utam a Tourinform volt, hogy szerezzek egy térképet és megtaláljam a találkozóhelyet, amit M. kijelölt. 

Öt fantasztikus napot töltöttem Krakkóban, erről egy későbbi blogbejegyzésben részletesen beszámolok majd. Stoppolás! Szóval, M. kitalálta, hogy visszajön velem Olmützbe, mert még találkozni akar a többiekkel, Steffel. Neki nem nagyon van pénze, mi lenne, ha ketten stoppolnánk. Természetesen egyből rábólintottam. 

Útinaplómnak köszönhetően részletesen be tudok számolni a kalandról és a gyorsaságról! Krakkóból- Bielsko-Biala-ba jutottunk el 8.15-10.15-re. Itt egy csaj vitt minket, aki magyar szakon tanul Krakkóban!!!!! Élvezte, hogy beszélhet velem magyarul. Négy hónap "csak angol" után, viszont én szégyelltem magam, hogy ő milyen gyönyörű kifejezéseket használ, amik nekem eszembe sem jutnak. Szenzációs élmény volt. Örökre szívembe zártam. Itt 15 perces stopp következett és 10.30-10.45-re Jasienica-ban voltunk, ahova egy apuka vitt el minket.  Itt egy fiatal Hondás srác vett fel minket, aki nagyon jó fej volt, ő is stoppolt régen.  11.00-11-30-ig utaztunk Cieszy-ig a határig vele. A határhoz közeli benzinkúton tett le minket, ez kapóra jött, elvégeztük egészségügyi teendőinket és ettünk. Egy Land Roveres férfi vett fel minket, aki nagyon jó fej volt. Elmesélte, hogy amikor Spanyolországban tanult egy Mária nevezetü hölgyemény volt a szerelme, aki most történész és az újságban is volt a múltkor. Mikor rákérdeztem a vezetéknevére, természetesen "nem emlékezett". Jót nevettünk az ő élményein, illetve mi is meséltünk neki, milyen az ösztöndíjas kintlét, stb. Ő Csehországon belül, Frydek-Misteken tett le minket.  

Nagyon rossz helyen voltunk, így egy közeli buszmegállóban kezdtünk el stoppolni. Felvett minket egy anyuka a lányával. Csak csehül tudott, közölte, hogy csodálja, hogy tudok csehül (nem tudok), mert a magyarok furák, semmilyen nyelven nem tudnak, mert milyen nehéz a nyelvünk. Többször járt hazánkban, nagyon szereti. Viszont megdorgált minket, hogy veszélyes, amit csinálunk. 12.30-ra Novy Yičinben voltunk. No itt voltak komplikációk. M. nem akarta megérteni, hogy ahol ő stoppol, senki nem fog megállni. 1. mert lehetetlen, 2. mert életveszélyes. Hiába magyaráztam neki, hogy esélytelen, több éve vezetek, kizárt, hogy itt megálljak bárkinek. Persze, így is lett. Én leültem egy biztonságos helyre és elmajszoltam az almámat, ő meg próbálkozott. Itt aztán egy hosszas gyaloglás történt a szántóföldön. 50 percet vesztegeltünk a semmiben, mert nem akarta elhinni, hogy esélytelen a stoppos helyzetünk. Ezután lementünk az általam ajánlott helyre, ami messze volt, de kb. 5 perc múlva felvett minket egy fiatal pár. Ők irtó kedvesek voltak, egészen az Olmütz-i vasútállomásig vittek minket, amiért nagyon hálásak voltunk. Jót beszélgettünk a munkalehetőségekről Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon. Külön dícséretet kaptam, mert azt hitték, csehül tanulok az egyetemen, majd amikor valamelyik szót angolul kérdeztem M.-től, hogy nem tudom, hogyan kell mondani. Ledöbbentek. Ebből annyi a tanulság, hogy a csehek nem tudják felmérni a nyelvi képességeinket, mert én nem tudok csehül. El nem rabolnak, kiválóan vásárolok (hétköznapi dolgok),de amit ők mondtak az túlzás. :-)

 Pontosan 14.16-kor ott voltunk Olmützben. Koszosan, leégve, de épségben. Azóta is kedves emlékként szívünkbe zárva ezt a napot, és email váltásaink során vidáman emlegetve ezt a nagyszerű élményt!